Borcsa János

életrajz | művei | róla írták | kontakt

Pomogáts Béla: Könyvek a romániai magyar irodalomról. Irodalomtörténeti Közlemények, 1986. 4., 464—465.


Pomogáts Béla: Könyvek a romániai magyar irodalomról

(...)

A jelen erdélyi magyar esszé- és kritikai irodalmát a valóságos és tartós értékek kutatása, valamint felmutatása jellemzi, ezt a fontos tennivalót végzik a fiatal kritikusnemzedék képviselői is. Kétségtelen, hogy manapság kevesebb figyelemre méltó kritikustehetség lép fel, mint egy-másfél évtizeddel korábban, amikor az úgynevezett „Bretter-tanítványok” egész raja – a többi között Ágoston Vilmos, Molnár Gusztáv, Markó Béla, Tamás Gáspár Miklós, Aradi József, Egyed Péter és Bréda Ferenc – hozott új tájékozódást, új kritikai gondolkodást és módszert a romániai magyar irodalomba. A kevés figyelemre méltó tehetség közé tartozik Borcsa János, akinek Megtartó formák című első kritikai kötete a méltán nevezetes Forrás könyvsorozatban látott napvilágot. A fiatal kritikus személyéről csak annyit tudok, amennyit a kötet borítóján olvasható néhány életrajzi adat elárul: eszerint 1953-ban született Kézdivásárhelyen, 1976-ban végezte el a kolozsvári egyetem magyar–orosz szakát. Kézdiszentléleken lakik, és Szentkatolnán tanár. Valójában ő is a „Bretter-tanítványok” utóhadához tartozik, módszerére legalábbis a „Bretter-kör” erős filozófiai érdeklődése, nyelvkritikai szemlélete hatott, műveiben olyan gondolkodókra hivatkozott, mint Roman Jakobson, Mihail Bahtyin, George Steiner, Michel Deguy és persze Bretter György. Ő is a vizsgált művek gondolati jelentését akarja feltárni, s ezért radikálisan eltávolodik azoktól az irodalmi eszményektől és kritikai módszerektől, amelyeket a nemzetiségi irodalom korábbi korszaka képviselt, illetve alkalmazott. A képi struktúrák vagy nyelvi jelek elemzése azonban azt a célt szolgálja, hogy kiderüljön, vajon a költői szöveg mit tud elmondani az alapvető huszadik századi tapasztalatokból, adott esetben a kisebbségi létezés tapasztalataiból. Ahogy a kötet szerzője mondja: „Keressük (...) a költészetben mint a szellemi lét autonóm szférájában, hogy – túl a sajátlagos, ’tiszta’ irodalmi-esztétikai kérdéseken – késztet-e, kényszerít-e az életet – életünket! – érintő alapkérdések újragondolására. Arra, hogy hogyan létezünk itt és most és miért éppen így; hogy éppígylétünk milyen társadalmi és más természetű folyamatok eredménye.” Ezt az irodalomkritikusi igényt váltják valóra azok az írások, melyekben Borcsa János főként a nemzetiségi irodalmak fiatalabb alkotó egyéniségeinek – Király László, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Markó Béla, Szőcs Géza, Egyed Péter, a pozsonyi Cselényi László, az újvidéki Tolnai Ottó – munkásságáról, illetve egy-egy kötetéről mond elemző bírálatot.

(...)

Irodalomtörténeti Közlemények, 1986. XC. évfolyam, 4. szám